ˇ~ Chapter 4

Sziasztok! Nagyon sajnálom ezt a hosszabb kimaradást, de év vége volt, aztán nyaraltunk most meg itt leszek a Balaton Soundon (ááá Wiz Khalifaaa) és el vagyok havazva. De nagyon remélem, hogy már vártátok a részt és nem haragszotok. További jó olvasást.:)
xx Valeria .



Mint gondoltam, nem frissen és üdén, hanem fáradtan és keservesen ébredtem. Karikák voltak a szemem alatt, a hajam egy nagy gombóchoz hasonlított, és ráadásul az interjús ruhámban voltam. Lezuhanyoztam, megtörölköztem, kisminkeltem magam, és nekiálltam kiválasztani a mai kollekcióm. Amint kinéztem az ablakon láttam, hogy nagyon erősen fúj a szél, így egy melegebb változatot választottam, de mégsem bonyolultat.

A lányok még nagyban aludtak, így miután megcsináltam a hajam lementem és ettem egy tál műzlit. Aztán leesett. Péntek van. Ezaz! De.. miért most kell egy műsorba mennünk? Istenem. Fél nyolckor elindultam a suliba ahová nemsokkal háromnegyed után meg is érkeztem. Beültem a terembe, és szerencsémre az osztályomon kívül nem volt bent senki. Csak úgy beszélgettünk mint régen, a saját kis társaságunkban. Mondjuk még pár felsőéves ehhez hozzátartozik, de nem lényeg. Az órák most már rendesen mentek, és annyi volt a szerencsém, hogy miközben nem voltam itt, tanultam. De még milyen szerencse. Lottóznom kéne. Órák után sajnos el kellett köszönnöm a műsör miatt, de mind mondták, hogy megnézik. ( ☺ )

Mikor hazaértem ( természetesen csak ebéd után ) felöltöztem és lementem a többiekhez ( ők már készen voltak mikor hazaértem). Nem bonyolítottuk túl, csak felvettünk egy olyan öltözetet, ami nekünk tetszik és szeretjük.

Én ruhám

Do ruhája

Liv ruhája

Ros ruhája

Liv vezetett, s mikor odaértünk a stúdióhoz rengeteg rajongó várt minket. Ilyenkor fogalmam sincs, hogy honnan tudják, hogy mikor hol vagyunk. A kocsiban twittereztem és visszakövettem pár rajongót. Sikeresen átverekedtük magunkat a tömegen ( köszönjük biztonságiak! ) és beértünk. Ahogy ránéztem a lányokra rájöttem, hogy csak én vagyok ilyen szürke. Mármint, ők csinosak és szépek mint mindig, én meg itt vagyok egy egyszerű Supermanos pulcsiban és egy bőr gatyában. Bevallom, kicsit féltékeny lettem rájuk, de én ilyen vagyok. Utálom a csicsásat, utálom a magassarkúkat ( kivétel a telitalpú ),és azokat a nagyon fényes ékszereket. Lehet, hogy direkt akarok ilyen "szürke" lenni, és a háttérben maradni, nem tudom. De nekem ez tetszik, és ilyenekben fogok járni, nem érdekel, ki mit mond, ez vagyok én, na! Amint beértük egy jó 10 perc múlva be is hívtak a műsorba. Imádom ezeket a mikrofonokat, nem kell fogni csak rajtad van és csinálhatsz bármit. Kezet fogtunk, puszilkodtunk a műsorvezetővel. Amikor beléptünk a közönség sikított, és ez tetszett. Tetszett, hogy szeretnek. Tetszett, hogy velem foglalkoznak. Tetszett, hogy szeretnek.

-Sziasztok Lányok! - szólt a műsorvezető - Hogy vagytok? Minden okés?

- Szuperül köszönjük. - mondta Do.

-  Rengetek rajongó volt kint, igaz?

- Igen. - mondtuk egyszerre.

- Gondolom nem azért jöttek, mert itt vagyok. - erre felnevettünk. - Milyen érzés híresnek lenni?

-Nagyon jó, de valaki közülünk megmaradt iskolásnak. - vigyorgott Ros, én meg elkezdtem bólogatni.

- Ki az?

- Én, én lennék. - tettem fel a kezem mosolyogva ( ilyenkor végig mosolygunk ), mire a közönség ismét  éljenzésbe kezdett. 

- Komolyan? Miért döntöttél így?

- Mindenképpen szeretnék leérettségizni, mert ha esetleg a zenei szakma nem jönne össze, akkor az mindenképpen ott van, és tudok rendes állást kapni.

- Értem, tehát ez a B terved?

-Igen, mondhatjuk úgy is.

- Gondolom az nem akarod megmondani, hova jársz, még a végén, nem tudnának bemenni az ajtón a sok rajongótól.! - röhögte.

- Valóban, nem szeretném megmondani. -Nevettem én is.

- És ki foglalt közületek?

- Mindenki, kivéve Nat.

- Óh, szóval egyedüli szingli vagy?

-Igen.

- És hogy állsz fiú ügyileg?

-Hogy állnék? - nevettem - Sehogy.

- Szóval nincs senki kiszemelt? - húzogatta a szemöldökét.

- Hááááát...- gondolkoztam.

- Ó szóval van. - vágott a szavamba.

- Nem, egyáltalán nincs. Nincsen senki. Tényleg. - tiltakoztam, mire mindenki elröhögte magát.

- Most játszani fogunk jó?

-Oké -mondtuk egyszerre. Erre adtak mindannyiunknak 5 táblát rajta a neveinkkel.

- Kérdéseket fogok feltenni, és akire ez a legjellemzőbb annak a nevét mutasd, és minden körben fog kapni az a bizonyos illető valamit, rendben?

- Oké.

- Rendben.

-Akkor kezdjük!- jelentette ki. - Ki az, aki leginkább szokta méregetni a pasikat?

Én személy szerint Rosaly nevét mutattam fel, de a többiek engem, szóval, izé... hehe.

- Óh, szóval Nat, végül is már csak te vagy szingli, nézzük mit kaptál. - Erre kaptam egy csomagot és mikor kibontottam elkezdtem röhögni.

- Na? Mi van benne? - kérdezi az műsorvezető, mire előhúzom azt a tűzpiros fehérnemű szettet ami a táskában volt. Ekkor mindenki elkezdett röhögni, én pedig visszaraktam a helyére. Do már szó szerint lefordult a székről.

- Akkor jöjjön a következő. Ki az aki legtöbbet van a tükör előtt? 

- Én Do nevét tartottam és a többiek is, Do pedig Liv nevét.

- Igen? Sokat vagy a tükör előtt? 

-Én nem is! Liv többet van ott! - kezdett el vigyorogva tiltakozni. Aha, persze. Szegénykémet kiábrándítottuk. Ismét jött egy nőci kezében a csomaggal, amiben - mint megtudtuk - sminkkészlet ( egy bazi nagy sminkkészlet ) volt.

- Rendben. Ki az, aki nagyon nem tud reggelente felkelni?

Én Liv nevét tartottam fel, de a többiek engem. Természetesen én is tiltakoztam.

- De Nat! A videó nem erről tanúskodik!

- Az a videó csak véletlen volt. Fáradt voltam ők meg szemetek! - röhögtem. Ők is elkezdtek röhögni. A csomagomban egy energiaital volt.

- Következő. Ki az, aki leginkább sportos?

Én itt Liv nevét raktam, ahogy a többiek is, Livet beleértve.:D

- Értem, Liv. Szeretsz sportolni?

- Igen, lételemem.

- Láttam, az  X-factorban is jól ment a tánc. 

-Hát, azért a tánc szerintem teljesen más. - nevetett kínosan. A csomagban egy futó szett volt és minisúlyzók. Lehet néha kölcsönveszem. Mármint a súlyzókat. Utálok futni.

- És az utolsó kérdés következik. Ki az a csapatban, aki a legtöbbet szokott szívatni?

Én Ros-t mutattam ő engem. Liv engem Do Ros-t.

- Ő szóval ez így kettőtök között szokott folyni?

- Én úgy mondanám hogy én megszívatom Nat-et, ő pedig vissza. De vannak ritka alkalmak mikor ketten összefogunk, és a többieket. Vagy valamelyikünk összefog ezzel a kettővel, és nagyobb támadást indít. - közölte Ros. Erre mindenki felnevetett, majd jött kettő nő, és mindkettőnknek adtak csomagot, mivel döntetlen volt. Ugyan az volt mindkettő csomagban. Egy- egy szivatókönyv (  komolyan.. ), fogselyem, ragasztó, festék és tollak.

- Hát ezt használni fogjuk. - jelentettük ki félelmetesen egyszerre Rossal.

- Hú, el nem merem képzelni mik történnek ott. Ti most együtt laktok?

- Igen, most költöztünk össze a héten. - közölte Do.

- Hát, lányok, köszönjük, hogy itt voltatok! Sziasztok!

-Hali.

- Sziasztok

-Hello.

Végetért, és mehettünk is haza. Vagyis majdnem. Még el kellett menni vacsorázni Tommal. Elmentünk a haza, átöltöztünk és mentünk is.

Én ruhám

Ros ruhája

Do ruhája

Liv ruhája

A lányok nagyon szuperül néztek ki. Egy limuzin várt ránk, amint kiléptünk a ház ajtaján. Beültünk és valami elképesztő volt. Előtte még sosem ültem limuzinban, de most, hát, wow. Nem telt el olyan sok idő, meg is érkeztünk. Kinyitották az ajtót, és láttam hogy Tom az ( én szálltam ki utolsónak). Megdicsért minket majd bekísért minket. Nagy meglepetésemre ott volt a One Direction. Te úr isten! A One Direction! Ott!  És ahhoz az asztalhoz mentünk! És, wááá! Alig hittem el! Én és a One Direction egy asztalnál! Még egy Wow.!

-Sziasztok! - köszöntött minket Liam elsőnek. -Te jó ég, mi lesz velem. - gondoltam.

Köszöntünk, kezet fogtunk, meg is pusziltak a srácok (!!) és leültünk. Tom látva az értetlen tekintetünket elkezdett magyarázni.

- Bocs lányok, elfelejtettem mondani?

- Hát eléggé elfelejtetted. - szóltam fel.

- Azért ültünk be egy vacsorára a srácokkal és a magerükkel, mert úgy gondoltuk, jót tenne mindkettő bandának, ha közösen csinálnátok valamit.

- Egy közös dal? - kérdezte Do.

- Ja, de nem muszáj egynek lenni, attól függ, hogy mennyire érzitek jól magatokat, és jól tudunk-e együtt dolgozni. - Mondta Zayn. Azok a szemek, istenem! Ájulás közeli állapotban voltam. Liv oda is súgott, hogy minden oké- e. Ennyire feltűnő? De gáz!

- Nos benne vagytok? - Kérdezte Paul.

- Én benne vagyok. - szólt Ros.

- Én is. 

-Én is. - ekkor mind rám néztek. Merthogy én nem reagáltam egyből. Átgondoltam, hogy mi van. Egy közös dal (ami nem biztos hogy egy lesz!) a One Directionnal, akiknek nagy rajongójuk vagyok. Egyértelmű!

- Naná, hogy benne vagyok! - mire elmosolyodtak. Istenem, most áradoznék még jó pár sort, de magamba fojtom, szóval folytatom.

Ekkor kijött a pincér és megkérdezte mit hozhat. Én persze Sió őszibaracknál maradtam, míg a többiek piáltak. Úgy látszik, csak én nem szeretem nagyon az italt. Az egyedüli amit megiszom az amit én keverek. Viszont a két manager elment hogy megbeszéljék ezt az egészet.

- És lányok, milyen híresnek lenni? - kérdezte Harry.

- Mindannyiunknak fura, de imádom reggelente kiverni az ágyból Nat-et. - Mondta Ros. De szeretem.

- Igen, köszi, múltkor is nagyon kedvesek voltatok, hiányzott az a videó, köszi tényleg. - mondtam, miközben szúrós szemmel néztem  a lányokra, akik a srácokkal együtt röhögéssel nyugtázták ezt.

- Egyébként láttuk az interjútokat. Vicces volt mikor a cukrot etted. - mondta Niall, mire teljesen elpirultam.

- Ő már csak ilyen, ha kaja akkor minden, de gondolom ha láttátok, akkor már tudjátok. - mondta Liv. Hogy ilyen természetesek?

- Szeretek enni. - közöltem.

- Tiszta Niall - röhögte Louis, mire elmosolyodtam. Ekkor visszajöttek a meglépő férfiak és koccintottunk az elkövetkezendő munkára. Ami holnap lesz. Nálunk. A házunkban. Úristen. Miért nálunk? 

- És mi is volt az, hogy Niall-t választanád helyettem? - kérdezte  "szomorúan" Harry. Tuti még vörösebb lettem, de szerencsémre megszólalt a telefonom. Nirvanaa. Majdnem elkezdtem énekelni, mikor rájöttem hol is vagyok. Elnézést kértem és elmentem az asztaltól. A csengőhangból már tudtam, hogy Chachi hív. A lányokon kívül ő a legjobb barátnőm, de elég keveset tudunk találkozni. Ő táncos, én énekes ugyan, de amikor esélyünk van rá, találkozunk.

-Szia popsztár! - köszönt egy vidám hang a telefonban.

- Szia táncos. Mizujs?

- Megyek Londonba a hétvégén, összefuthatnánk.

- Jajj nagyon jó lenne. Nagyon hiányzol már!

-Te is! Akkor megbeszéltük?

- Persze, tudod hol lakom.

- Naná, majd megyek valamikor. Szia, jóéjt.

- Szia, neked is.- majd letette a telefont. Ám mikor indultam volna nagyon megfájdult a fejem. Iszonyatosan.

-Hé, minden oké? - kérdezte az egyik pincér. Gondolom cigizett.

- Nem, iszonyatosan  megfájdult a fejem.

- Ez is csak te lehetsz! - közölte nevetve, mire felnéztem. A felismerés úgy csapott belém, hogy még jobban fájni kezdett a fejem. Mikey volt az, az exem. El is felejtettem hogy annál az étteremnél vagyunk, ahol ő dolgozik.

- Hazavigyelek? - kérdezte kedvesen, és én tudtam, hogy semmi hátsószándéka nincsen. 

- Köszi, szólnál a többieknek és kihoznád a táskám? - mutattam be az üvegen.

-Persze. - majd bement . Láttam hogy köszön a társaságnak és elkezd magyarázni, viszonylag hamar végzett, és ott is volt a táskámmal együtt. Be is ültünk a kocsijába, ahol megcsapott az az ismerős fenyő illat, mint régen. Milyen nosztalgikus. Az út közben csendben voltunk, csak elmondtam, hogy az új címem merre van, és ment. Mikor odaértünk, egy öleléssel köszöntem el, és be már bent is voltam a házban. Bevettem egy fájdalom csillapítót, de nem igazán hatott, ezért gyorsan lezuhanyoztam és le is feküdtem. Az álom csak úgy "elrabolt".

ˇ~ Chapter 3

                                                      *Két nap múlva*

Az interwiev napja. Kicsit izgultam, mivel nem tudtam, hogy milyen kérdéseket tesznek fel. Ma nem voltam suliban, hogy egyrészt ki tudjam pihenni magam, másrészt, hogy "fel tudjak készülni". Délután kettőre vagyunk hivatalosak a stúdióban, ahol ez az egész élőbe (!!) megy. Nem csak én tartottam ettől, hanem a lányok is. Most - szerencsémre - elkerültem az ébresztőt, és kipihenten keltem. Nem csodálom tizenegyig (!!) aludtam. El kellett kezdenem készülődni, de gyorsan. Felkaptam a hétköznapi ruhám (ott készülünk), de persze csak zuhanyzás után. A lányok már csak rám vártak, és meg kell hagyni, nem a legtürelmesebben.
- Istenem, Nat. Komolyan mondom, azt hittem itt öregszünk meg. Egyébként már több mint két és fél millió néződ és több ezer kommented van youtube-on.! - mondta Ros először dühösen, majd a végére elvigyorodott. Milyen videóm? Várjunk! Na neee!
- Mi? Felraktad. Miért? Megöllek. - jelentettem ki majd szúrós szemmel meredtem rá, jelezve, hogy jobb, ha fut. Így is tett. Kifutott a házból egyenesen a kocsiba. A lányok kiröhögtek, de segítettek neki, így nem én kerültem mellé a kocsiban, hanem pont a másik szélére. Pfff...majd ha kiszállunk..- tervezgettem ördögi tervem. Viszonylag hamar oda értünk pontosabban fél egyre. Hihi...sokáig készülődtem.^^
- Sziasztok lányok! - üdvözölt minket Tom. - Kipihentétek magatokat? Felkészültetek?
- Igen! - válaszoltuk kórusban.
- Rendben, az öltöztetők már várnak titeket, mennyetek nincs sok időtök. Gyerünk, gyerünk! - tapsolt. Mi ez,  kiképző tábor? Mire felöltöztünk, megcsinálták a hajunkat, sminkünket és mire mindent megigazítottak rajtunk, meg lett az eredmény. Ahhoz képest, hogy tél van (nemsokára tavaaasz.!).

Az én ruhám.
*A hajam göndör*

Liv ruhája.
*Szokásos göndör haj*

Ros ruhája.
*kivasalt haj*

Do ruhája.
*szintén vasalt haj*

- 5 perc múlva jöttök! - szólt be Tom. Ennyi? Kösz.

- Huh, minden rendben csajok. Minden oké lesz. Ugye? - kérdezte Liv. Ő a legizgulósabb közülünk. Muszáj ilyenkor megnyugtatni!

- Hé, minden rendben lesz. Ez csak egy interwiev. Oké? - próbáltam megnyugtatni, ami látszólag be is vált.

- Lányok, ti jöttök. - szólt be egy nő.

- Okéé, akkor csajok. Csapatkiáltás! - jött Do.

- *Memoryyyyy Méköööörs*. Na gyerünk!

Kimentünk, és valóban, rengeteg ember volt ott. Előttük egy pár szinttel magasabban egy hosszú asztal, 4 ülőhelyet adva nekünk. Az asztalon volt víz és cukorka. A cukorka látván azonnal felcsillant a szemem, majd miután integetve leültünk, el is kezdtem kicsomagolni a finomságot. Sikerült is. Kiöntöttem a mellette lévő tálba, elvettem egy darabot, majd felnéztem. A lányok értetlen, röhögést visszatartó fejük, a rengeteg vaku és egyszerre nekünk özönlő kérdések. Egy idő után lenyugodtak, és csak egy kérdezett.

- Lányok! Pontosabban mihez kezdetek így, hogy vége van az X-factornak? - kérdezte egy körülbelül 26 éveiben járó nő.

- Már megmondtuk. Folytatjuk, és a csúcsig meg sem állunk. Nagyon örülnk már most a több ezer rajongónak, és higgyétek el - belenéztem a kamerába - szeretünk titeket! - mutattam egy szívet, majd megint bekaptam egy cukorkát. Itt Liv elröhögte magát. Most csak a formámat adom, ez olyan vicces?

- Megismerhetünk titeket jobban?

- Persze, ezért vagyunk itt. - mondta Ros.

- Mi a kedvenc zenétek?

- Én imádom a Green Day-t. - mondta Do.

- Én is szeretem őket, de nem a kedvenceim. Én inkább ilyen Adele, Miley Cyrus fan vagyok. - közölte Ros.

- Nirvanaaaa - közölte Liv. Tipikus.

- Én is bírom mindegyiket, de nem az igaziak. Bárki mondjon bármit... én is egy Directioner vagyok a sok közül. - mondtam nevetve. Ennyi kellett. Jöttek a kérdések.

- Kit szeretsz jobban közölük? Járnál valamelyikükkel? 

- Hát, egyszerűen nem tudok választani közölük. - nevettem - De, járni nem tudnék egyikükkel sem. Nem ismerjük egymást. Csak az után bonyolódom bele egy kapcsolatba, miután alaposan megismerkedtünk. Plusz az 5-ből háromnak barátnője van. Így Liam, Zayn és Louis kilőve. Hát most válasszak Harry és Niall között.? - kérdeztem, mire a nő buzgón válaszolt. Természetesen igent.

- Öhm... -gondolkoztam  - nem tudom. Mindketten irtó cukik és a  hallottak/ látottak alapján jófejek. Bár jobban tudnám magam elképzelni Niall mellett. -merengtem.

- Igen. Szerintem is Niallhoz való. Ugyanolyan zabagép és humorherold mindkettő. - Közölte Liv.

- És ha találkoznál vele, mit csinálnál.? - kérdezte még mindig tőlem.

- Nem tudom. Valószínűleg egy koncerten vagy a városban találkoznánk. És gondolom egy képet és aláírás kérnék. - vigyorogtam.

- Van barátotok, vagy szabad a pálya? - Jesszus! Ez már magánügy... Vagy itt nincs olyan?

- Van. - mondta egyszerre a három barátnőm.

- És te Nat? Te hogy állsz a fiúkkal? - jó témánál vagyunk..

- Jelenleg én vagyok az egyetlen szingli a csapatban. - kacsintottam a kamerába.

- A sok kommentelő szerint, pedig te vagy a legszebb a lányok közül. Mit gondolsz erről? - akadjanak már le róla... kezd idegesíteni, hogy ők meg sem mukkannak. De amint láttam kíváncsiak voltak a válaszomra.

- Pedig ez nem igaz. Szerintem ők mindannyian szebbek nálam, és garantálhatom hogy aki megbántja pket, azokat sajátkezüleg intézem el.

Nem reagáltak valami jól, kombinálni kezdtek, hogy én bántani akarom őket. Ezek hülyék. Rengeteg kérdést feltettek, de hála égnek, már nem csak nekem. Az asztaltól 6 órakor jöttünk el. Miután hazaértünk egyből ágyba borultunk. És nekem holnap suli... mi lesz ebből?

ˇ~ Chapter 2

Azt hittem, hogy ha majd itt leszek, akkor nem lesz őrült keltésben részem. Tévedtem. Most épp arra keltem, hogy Do az ágyamon ugrál, Liv az ágyam mellett énekli a "kelj fel" dalt. És már Rosaly is itt volt, csak ő lekamerázta azt egészet. Ha felrakja valahova megölöm!! - gondoltam először.
- Ajj, hagyjatok már! - fordultam hasra, majd  fejem a párnámba nyomtam.
- Kelj fel, vagy elkésel suliból. - röhögte oda nekem Ros. Basszus!! A suli! Most jöhet a kérdés,hogy mégis minek megyek vissza suliba. Azért, mert ténylegesen be akarom fejezni, leérettségizni.
- Basszus, miért nem szóltatok előbb?? Menjetek ki, csináljatok nekem valami jó kaját, és mindjárt lent leszek, csak siessetek! - nyavalyogtam miközben kiugrottam az ágyból, egyenesen ( ruhával a kezemben ) a fürdőbe rohantam. Ők persze kiröhögtek ( ilyenkor nagyon kedvesek..), szokás szerint. Miután elkészültem és felvettem a ruhámat, lerohantam a konyhába, elvettem a pirítóst majd elköszöntem a csajoktól és mentem is. Próbáltam feltűnés mentesen elérni a suliba, ami sikerült is. Voltak ugyan, akik megfordultak utánam és néha-néha hallottam pár mondatot, de szerencsére elvetették. Mikor beléptem a suliba, mindenki elhallgatott. Majd miután eléggé kellemetlenül éreztem magam, fel akartam menni az igazgatóhoz, de azt vettem észre, hogy elkezdenek tapsolni és sikítozni. WTF? - gondoltam. Na, nem beszélek csúnyán, Welcome to Facebook. Egyébként még autogramot is kértek!! Úristen. Ez még olyan fura. Ráadásul nem nagyon szeretem az ilyeneket. Mármint az érdekbarátságokat. Undorodom azoktól, akik azért vannak valakivel, hogy feljebb menjenek a népszerűségi listán illetve az én esetemben, hogy ha lekapják őket velem, akkor ismertek lesznek, amúgy meg a hátuk/ hátam mögött kibeszélnek. Irritál. Nagy nehezen átverekedtem magam a tömegen és eljutottam az igazgatóihoz. Igazából, nem gondoltam volna, hogy lerohannak majd a suliba. Fuh. Nagy levegőt vettem, bekopogtam, majd egy "Gyere!" után benyitottam.
- Jó napot!
- Ah, üdvözöllek újra itt, Nataly. Hogy ment?
- Jól,most összeköltöztünk a lányokkal.
- Örülök, hogy újra itt van. Szóval szeretné elvégezni az iskolát?
- Igen, szeretném, már ha önnek nem baj.
- Nem dehogy! Örülök,hogy így döntöttél. Most viszont menj órára, az osztálytársaid sokat kérdeztek felőled. - mosolygott rám. Igen, mi egy remek osztályközösség vagyunk, habár elég kevesen vagyunk, összesen 13-an. Ott álltam az ajtónk előtt, esetlenül, miközben a mellettem elhaladók tapsoltak és gratuláltak, stb. Okey.. Egy nagy levegővétel után benyitottam a terembe. Mindenki abbahagyta amit csináltak, majd dülledt szemekkel engem néztek. Bevallom, kicsit rémisztő volt, nem szoktam hozzá ehhez.
- Ööö,sziasztok! - mosolyogtam az osztályomra esetlenül.
- Naaaaat! - visított Layla (  a legjobb barátnőm a suliban ), majd a nyakamba ugrott. - Annyira hiányoztál, te hülye! - majd megpuszilt és még egyszer szorosan megölelt. A többiek felébredtek, és Jeremy beordította, hogy csoportos ölelés. Mindenki ránk ugrott és nevetve, könnyes szemekkel üdvözöltük egymást, beszélgettünk.
- El sem hiszem! Az X-Factor sztárja ide jár a sulinkba, az osztálytársam, a barátom, és huhh! - mondta izzadtan (?!) Mary.
- Na, azért nem mondanám, hogy az X-Factor sztárja lennék, de azért köszönöm. Mindenkinek köszönöm, hogy rávettetek arra, hogy elmenjek. Hálás vagyok nektek! Nagyon! - mondtam majd a végére belekönnyeztem. Igen, ők bátorítottak, hogy induljak, és igen, mikor először szerepeltem, ők ott voltak, és figyeltek a kulisszák mögül. Nagyon szeretem őket.
- Ugyan, ne sírj már, te butus. - mondta, majd megölelt Justin. Becsöngettek, és bejött Mr. Copperman, a biológia tanár. Nem vettünk semmit, én meséltem. Az első nap újra a suliban, és hihetetlenül meghatódtam, illetve megörültem hála az osztályomnak. Imádom őket. Nagyon. A többiek elhívtak moziba suli után, és szívesen elfogadtam volna, de mennünk kellet a lányokkal ruhapróbára, mert nem dönthetjük el mi, hogy mi lesz rajtunk az interwievon. Hazaértem, ledobtam a táskám, és már indulnunk is kellett. Mivel az út alatt dugóba kerültünk ( hála égnek, hogy vittem tankönyveket ), tanultam. Egész jól megtanultam az anyagot mire odaértünk. Kiszálltunk, majd a managerünk üdvözölt minket. Elsorolta a "feladatokat" és bementünk. Mindenkinek köszöntünk, udvariasak voltunk, szép volt, jó volt. Nekünk is voltak persze elvárásaink, mivel ránk akartak aggatni picsa szerkókat így jórészt elment az idő. A ruhák meg voltak, 2 nap múlva lesz az interwiev. Elköszöntünk - a stylistok örömére - és hazamentünk. Így ért véget a nap.

ˇ~ Chapter 1

Egy hideg, zord Februári vasárnapot írunk. Ma költözöm (már Londonba) a csajokkal. Kíváncsi leszek, hogy bírjuk majd. Van már egy managerünk, aki az összes szervezkedést elintézi, így nekünk csak - kemény munka árán, de - énekelni kell. Tom ( a manager) azt mondta, hogy saját számok kellenek, amiket megjelenítünk, illetve kiválasztani egyet, amihez csinálunk egy klippet. Hogy nálunk ki írja a számokat? Én és Rosaly, de van, amikor közösen írunk meg egy dalt. Reggel általában az emberek arra kelnek, hogy a nap beragyog az ablakon, ezzel elűzve az álmot, és a retinát égeti. Hát nem. Én arra riadtam fel, hogy apa trombitázik. Na igen. Ez eleve egy (nagyon) hangos hangszer, de apa nem tud trombitálni. Sőt, semmilyen hangszeren nem játszik. Így morogva keltem és mentem a fürdőbe. Letusoltam meg ilyenek, átlagos női dolgok. Miután a hajam is kellőképpen megszáradt, felöltöztem a kikészített ruhámba.  Mivel elég hideg volt, ezért jó melegen öltöztem. Összepakoltam a maradék cuccom, (tegnap már bepakoltunk a kocsiba) lementem a konyhába, hogy bekapjam a szendvicsem és mondtam apának, hogy indulhatunk. Ő felpattant a trombita ( ??) mellől, és elszaladt a kocsikulcsért. Na nem azért, nekem is van sajátom, de az már ott van, + apa amúgy is szeretett volna odavinni és illően elbúcsúzni. (?!) Egy negyed óra alatt ott voltunk a kijelölt helyen. Mikor becsuktam a kocsiajtót, Do már rohant is ki. Szóval itt van(nak).
-Áhhhh! Szia csajszi! - üdvözölt, majd majdnem fellökött, akkora huzammal ugrott rám.
- Szia, még csak te vagy itt?
- Nem, itt van Liv és Cody. - mosolygott. Cody, Do bátyja. Nagyon bírom, többször találkoztam már vele. Már épp szólaltam volna meg, mikor apa - akiről teljesen megfeledkeztem - előzött meg.
- Kislányom itt vannak a bőröndjeid, boldogulsz? - kérdezte.
- Igen köszönöm, apa! - majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Csókolom, Mr. Blockberg. - köszönt illedelmesen Do.
- Jajj, szervusz Dorothy, de mondtam már, hogy tegezz! Csak Ben.
-Rendben, bocsánat!
- Ugyan, semmi. - mosolygott apa. Elvettem tőle a bőröndöket ( meg a táskát Do), és még egy elbúcsúzás után indultunk is befele. Szerencsénk volt, ugyanis Cody udvarias módra vette a figurát, s nemes egyszerűséggel kikapta kezünkből a cuccokat, majd fölvitte a szobámba, azaz a padlásra. Direkt kértem a padlást, mert az nagy, meleg és nem zavar senki. Komolyan, ha keresne egy nem kívánatos személy, vajon itt keresne? Nem hiszem. Miután leért ( mi addig körbenéztük a házat) egy öleléssel köszönt.
-Szia, húgi!
-Szia. - nevettem.
- Kérsz kaját? - kérdezte, de tudta a választ.
- Naná, hogy kérek. Ez meg milyen kérdés?? Irány a konyha! - ordítottam. Imádok enni. Én egy nap eszek vagy 15-ször. Mikor berontottam a konyhába, Liv ült ott és falatozott. Köszöntem, majd gyorsan vettem 2 szelet pizzát, bevezetésnek. Liv röhögve visszaköszönt majd -mivel már ő befejezte - kiment, azzal az indokkal, hogy kipakoljon, és berendezze a szobáját. Én meg tömtem a majmot, szokás szerint. Mikor én is elhagytam a konyhát, döbbentem rá, hogy Cody elment. Én felvánszorogtam a szobámba ( fúh,ennyi lépcsőt, úristen! ), majd nekiálltam berendezni. Legalábbis nekiálltam volna. A cuccaim nem voltak ott. Csak egy csomó hangszer. Gyönyörűek voltak, viszont nem állhattam meg sokáig csodálni őket, mivel most fontosabbnak éreztem megkeresni a cuccaimat. Lementem a második emeletre ( 2 emeletes a ház+ a padlás és kert medencével, stb..ez még ráér ), majd benyitogattam a szobákba. Találtam ott fürdőszobát, bunkert (??), egy üres szobát, még egy üres szobát, egy wc-t és...egy szobát benne a cuccommal! Nem tudtam, miért is ide hozta, de jobbnak láttam megkérdezni Liv-et. Egy kopogás után bementem hozzá.
- Hé, Liv! Miért nem a padláson vannak a cuccaim?
- Oh, ne haragudj Nat! A padláson a hangszerek vannak, és ahova Cody rakta a cuccodat, az lenne a szobád! Bocsi, hogy nem szóltam! - kért bocsánatot.
-Semmi baj. - mosolyogtam rá és kimentem. Ros vajon hol van? Azt tudom, hogy Do elment  Breddel ( Do barátja) randira, és ott is alszik. Természetesen figyelmeztettem őket : "Használj óvszert, még nem akarok keresztanya lenni! Óh, és ugye szedsz fogamzásgátlót?"

Do szobája

Lehet, hogy Ros csak este jön.. mindegy is, mentem pakolni. Egy kicsit átrendeztem a szobámat, kipakoltam ( WoW! Külön gardrób és fürdőszoba..király kecó..) , és olyannyira elfáradtam, hogy állva el bírtam volna aludni. Ezért leszaladtam a konyhába, a hűtő felét megettem, majd szóltam Liv-nek, hogy lefekszek. Azt mondta "csak nyugodtan, addig se eszel!"  Hát köszi. Nem tudom Ros hol lehet, pedig már hét óra elmúlt. Lehet fel kéne hívnom. De nem, mert az is lehet, hogy Josh-sal ( Ros pasija ) van, és nem akarok semmit sem megzavarni. Így is tettem. Felvettem a pizsamámat, bedőltem az ágyba - ami megjegyzem, eléggé kényelmes volt - és aludtam is.

Az én szobám

Liv szobája

Rose szobája

Vendégszoba

Vendégszoba

Vendégszoba

Az én és Liv játék/dugiszoba
( belépni szigorúan TILOS! )

Relax szoba

Konyha és étkező

Nappali

Társalgó

ˇ~Prologue

Én is egy átlagos lány voltam, egy London melletti kis városban. Suliba jártam,mint a többi tanuló. Tanultam,hogy le tudjak érettségizni. De közben jelentkeztem egy tehetségkutatóba. Szívemből énekeltem,és reménykedtem, hogy még lesz folytatás.  A táborba is továbbjutottam. Ott jöttek a nehézségek. A táncpróbák nehezek voltak,de sok gürizéssel, gyakorlással elértem a célom. Megtudtam csinálni a táncot. Ám amikor énekeltem, éreztem, hogy volt valami, ami nem sikerült. Kimerült voltam, stresszes. Mikor hirdették, hogy ki is jutott tovább az élő show-ba, imádkoztam, hogy jussak tovább. Még nem akartam hazamenni. Lettek barátaim, barátnőim. Viszont mikor én jöttem,azt mondták...., hogy kiestem. Nagyon fájt. Összetört valami bennem. Gombóc keletkezett a torkomba, és könnyes szemekkel megköszöntem, majd lementem a színpadról. A mosdóba rohantam. Sírtam. Borzalmasan fáj. Viszont össze kellett kapnom magam. Megmostam az arcom, majd " újult " erővel mentem az akkori szobámba, hogy összepakolhassak és hazamehessek. Amikor már mentem volna ki, a zsűri illetve 3 másik lány, aki kiesett ott voltak. A lányoknak csakúgy könnyes szemük volt, mint nekem, és minden kiesőnek egyaránt. Fogalmam sem volt akkor, hogy miért is hívtak vissza. Mikor közölték, hogy csak akkor folytathatjuk a versenyt, ha csapatként megyünk tovább, együttműködve. Átgondoltam, átgondoltuk. Én voltam az első, aki választ adott. Igent mondtam. Mondtam, hogy én szívesen leszek a lányokkal egy csapatban, és örülnék, ha folytathatnám a versenyt. Nagyon akartam. Igaz,az volt az álmom, hogy EGYEDÜL leszek híres énekesnő, az X-Factor segítségével.. Aztán lassan a többiek is mondtak választ, azaz igent. Így lettünk egy csapat. Így lettünk mi, a Memory Makers. Versenyeztünk, próbáltunk, hogy minél jobbak legyünk, és előre haladjunk. Egy pillanat alatt rengeteg rajongónk lett. Hihetetlen volt. Ahogy azok a lányok és fiúk a mi...a MI nevünket ordibálták illetve autogramot és fotót kértek...eszméletlen volt. Reménykedtünk, hogy mi fogunk győzni. Ám amikor, már csak hárman maradtunk, kiestünk. Mint minden kiesőhöz, hozzánk is odajöttek ölelkezni, búcsúzkodni. A lányok sírtak. Én visszafojtottam. Még a zsűri is sírt. Mivel én voltam olyan "állapotban", hogy beszéljek, engem kezdett kérdezni a műsor vezető. Megmondtam, hogy ez nem jelent semmit. Továbbra is folytatjuk az éneklést, így együtt, közösen, és maradunk Memory Makers. És ez így is lett. Tegnap értem haza. Megbeszéltem a szüleimmel, hogy összeköltözök a csajokkal. Innentől más fejezet indul. Nekem, Dorothy-nak, Liv-nek és Ros-nak egy új szakasz indul. Egy új "epizód" az életünkben. Ez lesz a Memory Makers időszaka.